Lapis Honoris

Az áldozati kő, melyen sokan folyatták már el vérüket az árny isteneinek tiszteletére.

*Mivel mostanában rengeteg minden történt, és úgy tűnik, kezdik elveszíteni az istenek áldását, úgy dönt, épp ideje újra áldozni nekik. Az áldozati kőhöz siet, hogy magányosan mutassa be az áldozatot.*

*Látja elvonulni az áldozati kő felé Astert, de nem állítja meg a férfit. Magányos meditációba kezd.*

*Az áldozati oltár sem ismeretlen számára, hiszen megmutatták neki, mikor körbevezették. Villogó szemekkel fordul szembe Erinnysszel.*
- És ugyan miért kérjek bocsánatot? Mert védekezni mertem egy idegesítő kis fúriával szemben?

- Mert megszegted A rend szabályait! *továbbra is villog a szem a dühtől.* - Térdelj a kő elé, és két kézzel fogd meg! Majd az megmondja, akarja-e a bocsánatodat! *nyugodtan fonja karba a kezét, és várja, hogy Jesabelle engedelmeskedjen. Pontosan tudja, mi fog történni. A kő megfogja a lány kezeit, így azok odaragadnak, míg a büntetést végre nem hajtja rajta, és meg nem történik a szertartásos bocsánatkérés.*

*Bár dühös, de belátja, hogy nem érdemes vitatkozni az egyik tanárával. Letérdel, és a kezeit a kőre teszi, egy kissé elhamarkodott mozdulattal. Felemelni viszont már nem tudja a kezeit, olyan, mintha vékony indák kötöznék oda, holott semmi nem látszik rajta. Dühösen Erinnys felé villantja a szemeit.*
- Szóval a szabályzatban van, hogy hisztériás kis libákkal szemben nem szabad megvédenünk magunkat? *kérdezi dühösen.*

- Benne van, hogy a városban nem kezdeményezel verekedést. A kő is ezt próbálja megértetni veled. A büntetésedet kéri, ezért nem enged el. Én pedig nem tehetek mást, mint, hogy megadom neki, amit kér. *nyugodtan a lány mögé lép, és a hátán széttépi a ruháját. A derekától felfelé tejesen szabaddá teszi, majd az övéről egy kilenc ágú kis korbácsot csatol le.* - A kő büntetése a következő. Hétszer kapsz hét korbácsütést. A hét ütést minden esetben hangosan számolod, azok az ütések, amelyeknek a száma nem hallható, nem számítanak a kő számára. Ha végeztünk egy-egy hetes sorozattal, bocsánatot kérsz a kőtől, hogy vétettél ellene, és felajánlod a véredet. Azt, hogy a kő elfogadta-e az adott hét ütést, abból fogod tudni, hogy megégeti a kezedet. Ahogy haladunk előre, egyre nagyobb forróságot fogsz érezni a bocsánatkérésed után. Ajánlom, hogy szállj magadba a saját érdekedben, a követ nem lehet becsapni.

*Még mindig villog a szeme, egyáltalán nincs ínyére a büntetés, hiszen nem érzi bűnösnek magát.*
- Ha tudom, hogy ilyen őrült szabályok vannak, el sem jövök! *vicsorog. Nem mutatja, hogy félne a büntetéstől, igazából nem is retten meg tőle így előre*

- Tudtad, elmondtuk, hogy miért jár büntetés. A te bajod, ha nem figyeltél. Most megtanulod, mert az a dolgom, hogy megtanítsam. *megrázza a korbácsot, hogy a szálai szétváljanak, majd meglendíti.* - Hallani akarom a számot!

*Morog még mindig, és bár emlékszik rá, hogy elhangzott, hogy a városban tilos a harc, ezt a kis veszekedést még nem tartja annak. Dühösen böki ki az első számot.*
- Egy *morogja, és várja a csapást*

*Végigvág a lány hátán könyörtelenül, majd megrázza a korbácsot, és várja a következő számot.*

*Felszisszen, de a korbács nem újdonság számára, szülei is sokszor vetették be ellene ezt az eszközt. A hangja meg sem remeg, mikor kimondja a következő számot, még mindig dacosan*

*Nyugodtan és könyörtelenül sújt le hétszer a lány hátára. A vér minden alkalommal kiserken Jesabelle hátából, ahogy a korbács felszakítja a bőrt. A hetedik után leereszti a szerszámot.* - Kérj bocsánatot! Ajánld fel a véredet engesztelésül! *parancsolja a lánynak szigorúan.*

*A vérével együtt a könnyei is kicsordulnak, de ezeket csak a fájdalom okozza. Egyébként némán tűri a büntetést, bár minden alkalommal megrándul, amikor a korbács lecsap. Továbbra is erősebb benne a düh mint a fájdalom.*
- Bocsánatot kérek, amiért megszegtem a szabályokat *morogja, de ez korántsem szívből jön.*

- Nagyobb szívvel, mert ha a kő nem fogadja el a bocsánatkérésedet, ott maradsz ráragadva, míg meg nem jön az eszed, és a büntetést is elölről kezdjük! *figyelmezteti a lányt.* - A kőről én is legfeljebb úgy szabadíthatlak el, ha levágom a két karodat! Tehát ajánlom, hogy inkább gondolkozz el!

- Nem megy, mivel még mindig nem látom be, miért kellene bocsánatot kérnem némi veszekedésért. A városban még csak fel sem figyeltek ránk igazán! Gondolom, azt hitték, két iskolás liba veszekedett össze valamin. Úgyhogy büntess meg, ahogy csak akarsz, vagy ahogy a kő akarja, de nem jön szívből a bocsánatkérés *haragos és dacos a hangja, bár a szemén már látszik a fájdalom is*

- Ahogy gondolod! Akkor próbáljuk meg újra. Ha a következő hét ütés után sem megy, akkor az éjszakát itt töltöd. Holnapra talán több eszed lesz. *hűvös a hangja. Nem feltétlenül akarja jobban megkínozni a lányt a kelleténél, de a kő valóban nem engedi el, ha a lány nem kér bocsánatot őszintén, és nem ajánlja fel a vérét. Amíg ez nem jön össze, halálra verheti, akkor sem lesz semmi.*

*Megvonja a vállát*
- Ahogy gondolod. Egy *mondja ki a számot teljesen nyugodtan, bár belül már remeg a várható fájdalomtól. A hátán máris kezdenek begyulladni a korbács ütötte sebek*

*Ismét lesújt, majd újra és újra. A hetedik után ismét leereszti a korbácsot.* - Nos? Ideje lenne őszintén ajánlani a véredet, nem gondolod?

*A végére már felnyög a fájdalomtól, de még mindig összeszorítja a fogait. A könnyeit így, lekötözött kezekkel képtelen letörölni, úgyhogy ez is dühíti, sok minden más mellett, de a fájdalom végre erősebb a haragnál.*
- Bocsánatot kérek... vedd véremet megbánásom jeléül *motyogja félig a kőnek, félig pedig Erinnysnek, bár ég a szégyentől, amiért megtört, de nem bírná egész éjjel ezt a pozíciót. A tenyerében máris forróságot érez, felszisszen.*

- Jól van. *ő maga is megkönnyebbül, nem szerette volna a lányt a kövön elveszíteni, túl értékesnek találja, viszont, ha betörhetetlen, akkor hiába.* - Rendben. Még hatszor tesszük meg ugyanezt. *odébb lép, és a korbácsot egy éles vesszőre cseréli le. Kissé tart tőle, hogy a hatszor hét ütéssel Jesabelle túl sok vért veszítene a kilenc ágú korbácstól. Ez nem fog kevésbé fájni, sőt, de kevesebb sebet ejt, így kevesebb vért ont.* - Halljam a számot!

*A szeme sarkából látja a cserét, és egy kissé megrémül tőle, de továbbra is titkolja. Ha más már nem maradt, legalább bátran tűri a büntetést, és nem omlik össze némi fájdalomtól. Hangosan és tisztán ejti ki az első számot.*

*Ismét eljut a hétig, és őszintén sajnálja közben a lányt. A kő büntetése mindig kemény, de ha első alkalommal nem töri meg az újoncot, később már nehéz lesz. Tudnia kell, hogy hol a helye, és meddig mehet el.*

*Minden ütésre fájdalmasan felnyög, ez bizonyos szempontból sokkal rosszabb, mint a korbács, főként az egyébként is sebesre vert hátán... Ennek ellenére minden számot kimond, bár a végére már megremeg a hangja. Amint Erinnys abbahagyja, tudja, hogy a bocsánatkérés következik. Ezúttal felszólítás nélkül kér bocsánatot és ajánlja fel a vérét, majd felkiált, mivel sokkal erősebb a fájdalom a kezében, mint előző alkalommal.*

- Jó. *bólint megnyugodva, hogy a lány végre megtört. Ötször játssza még végig vele a hét ütést, közben pontosan tudja, hogy a lány egyre gyengül, és egyre nehezebb teljesítenie a kő akaratát. Végül elérkeznek az utolsó hét ütéshez.* - Finálé következik. *jelenti be Erinnys* - Még hét ütés, aztán még egyszer bocsánatot kérsz. A fájdalom a kezedben most tovább fog tartani majd. Aztán, ha a kő elégedett, akkor elenged végre.